Évértékelés Czuk Henrikkel – 2009

evertekeles_czuk_henrikkel-2009-1Az évvége rendszerint a számadás ideje. Egyesületünk életében rendkívül fontos volt a 2009-es év, melyben áldozatos munkával sikerült több komoly sikert elérnünk. Csapatainkkal több tornát megnyertünk – többek között a Ferencváros legyőzésével, de volt olyan torna, ahol az Újpestet is megelőztük; döntetlent játszottunk a brit FC Fulham csapatával. Future Cup tornánkon jól érezte magát mind a Fulham, mind az Austria Wien és a többi résztvevő is. Partneregyesülete lettünk a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, és fejlesztettük kapcsolatunkat az FC Fulhammel és más külföldi csapatokkal. A XVI. kerületi Önkormányzattal komoly támogatóra leltünk, és sikerült az egyesületet biztos alapokra helyezni.

A 2009-es évről kérdeztük egyesületünk vezetőjét, Czuk Henriket:

Véget ért a 2009-es év, amely egyesületünknek, az FC Budapestnek egy meglehetősen mozgalmas éve volt. Neked mint az egyesület vezetőjének milyen volt ez az év?

A 2009-es év minden szempontból fontos év volt – úgy magánéletileg, mint az egyesület szempontjából. A magánéletemet illetően fontos volt, hogy egy életre elköteleztem magam kedvesemhez, Renihez, akivel már több éve együtt voltam. Nyáron megszületett Bodza lányom, aki rengeteg erőt ad nekem. 2009 szeptemberében régi nagy álmom vált valóra: hivatalosan is megalakult saját utánpótlás egyesületem, az FC Budapest Sólymok.

Az FC Budapest 2008 novemberétől létezik tulajdonképpen; kezdetben még több néven (Budapest Jövőért FC, FC Future Budapest) indultunk különféle tornákon, rendezvényeken. A kezdeti anyagi biztonság után hamar – már márciusban – veszélybe került az egyesület léte, a válság ugyanis a mi támogatóinkat is elérte. A hatalmas munkának, a szakmai stáb és a szülői közösség, valamint régi és új támogatóinknak köszönhetően azonban az egyesületet sikerült az év végére sikerült teljesen talpra állítani. Szeptembertől az egyesület neve hivatalosan is FC Budapest Sólymok SE.

Nagyon fontosnak tartom, hogy megtaláltuk azt a kerületet, ahol szívesen fogadtak minket, sőt: befogadtak minket, és komoly esély van a hosszabb távú együttműködésre.

A szakmai értékeléstől most eltekintenék, mivel év közben vagyunk, és a szakmai teljesítményt majd az idény végén értékelném. Aki rendszeresen olvassa híreinket, az nagyjából képben van…

evertekeles_czuk_henrikkel-2009-2

 

Miért kellett új egyesületet létrehozni?

Amikor elkezdem az edzősködést, mindig tűztem ki magam elé célokat: jó csapataim legyenek, sok jó játékost kerüljön ki a kezeim alól – olyanok, akik az élvonalba is eljuthatnak. Szerettem volna első osztályú klubnál dolgozni (elsősorban a Ferencvárosnál), de a külföldi edzősködés elöl sem riadtam volna vissza. A legnagyobb álmom (akik ismernek, ezt jól tudják) mindig is egy saját szakmai irányítású utánpótlás egyesület volt, amit itthon és külföldön is egyaránt elismernek, ahonnan sok tehetséges fiatalt tudunk kinevelni a labdarúgás számára. Előző egyesületeimnél általában mindig saját csapatommal akartam példát mutatni az edzőkollégáimnak, illetve a vezetőknek, hogy szerintem mit kellene csinálni nekik is, mi a jó irány. Tehát nem csak beszéltem, hanem meg is mutattam, hogy mit tartok jónak. Annak ellenére, hogy minden csapatommal sikeres voltam, szinte mindig konfliktusom volt ezekkel az emberekkel, így mivel sokszor nem értettünk egyet, mindig tovább kellett lépnem. 2006 szeptemberétől már nagyon közel álltam ahhoz, hogy egy sikeres egyesületet hozzak létre, hiszen két éven keresztül az országban és külföldön is nagyon eredményesen szerepeltek csapataim. A sajnálatos váltás után így immár rengeteg tapasztalattal vághattam bele a minden szempontból saját egyesületet elindításának. Mivel hiszek a sorsban, úgy gondolom ennek most jött el az ideje.

Mennyiben más az FC Budapest a korábbi egyesületektől, ahol dolgoztál?

A korábbi egyesületeknél (Újpest, Ferencváros stb.) egy-egy csapatért voltam felelős. Ezúttal azon túl, hogy természetesen edző is vagyok, már globálisabban is kell tekintenem bizonyos dolgokra. Most nem egy vagy két csapatot irányítok, hanem egy egész egyesületet – beleértve a szakmai és a menedzseri dolgokat egyaránt. Abból a szempontból szerencsésnek mondhatom magam mindenféleképpen, hogy a családom mellett a szakmai stáb is a legteljesebb mértékben segíti a munkát, és nemcsak munkatársak vagyunk, hanem barátok is.

Melyek az FC Budapest erősségei?

Az FC Budapest számomra nemcsak egy egyesület vagy focicsapat, hanem egy közösség; egy olyan közösség, ahol minden egyes tag fontos a számomra. Az összetartozás, a közösséghez való tartozás, a közös célok visznek minket előre. A klub tehát nem az edzésnél kezdődik, és nem ér véget a mérkőzések lefújásánál. Fontosnak tartom, hogy a fiúk jó sportolók mellett jó emberek is legyenek, és ehhez minél több segítséget kapjanak az egyesülettől. Mi egy olyan közösséget akarunk teremteni – és úgy érzem e tekintetben is jó úton járunk –, ahol fontosak az emberi értékek is.
A srácok nemcsak azért hajtanak, hogy nekik jó legyen, hanem azért mert a közösség érdeke ezt kívánja. A közösség érdeke kerül előtérbe úgy, hogy az egyéni érdekek ezáltal később jobban érvényre jutnak. Ez az egyik nagy erősség tehát: a közösség.

A másik nagy erősség a szakmaiságunk. Edzőink között van volt NB1-es, NB2-es játékos is, és mindannyian legalább UEFA B-licensszel rendelkeznek. Ez önmagában még kevés lenne, viszont edzőink folyamatosan képzik magukat. Újabb és újabb dolgokat ismernek meg belföldi és külföldi egyesületeknél egyaránt.

Erősséget jelent az, hogy viszonylag kis egyesületként (hiszen mi ugye csak 14-15 éves korig dolgozunk a srácokkal) sokkal innovatívabbak és rugalmasabbak vagyunk, mint azok az egyesületek, ahol 14-15 korosztályt kell összefogni. Itt mi döntünk, és ha megvitattunk valamit, akkor akár már másnap át megvalósíthatjuk, vagy ráléphetünk a megvalósítás felé vezető útra. Az egyesületet egy olyan stáb irányítja, amely képes a konstruktív vitákra, a viták után viszont teljes mellszélességgel képviseli a döntést. Mint mondtam, mi egy nagy családhoz tartozunk.

evertekeles_czuk_henrikkel-2009-4

 

Mi garantálja az FC Budapestnél a magas szakmai színvonalat?

Kidolgozott programjaink vannak, és folyamatosan konzultálunk külföldi és belföldi szakemberekkel. Kollégáimmal azon vagyunk, hogy folyamatosan képezzük magunkat. Idén az FC Fulhamnél és az Austria Wiennél voltunk nagyon hasznos tanulmányúton, valamint az év végén a Puskás Akadémia szervezésében megrendezésre kerülő felcsúti szakmai napok is tanulságosak voltak. Az új információk tükrében rendszeresen felülvizsgáljuk és kiértékeljük szakmai tevékenységünket, és megtesszük a szükséges változtatásokat.
Azt tudom tehát mondani, hogy az edzői stáb és a többféle ellenőrző folyamat együttesen garantálja a szakmai színvonalat.

Korábban nagy hangsúlyt fektettél a folyamatos továbbképzésre. Mi a helyzet e téren az FC Budapestnél?

Hivatalos partneregyesületünk a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, melynek célja, hogy a kiválasztott gyerekeink a lehető legjobb feltételek mellett készüljenek fel a legmagasabb szint eléréséhez. Mi megkapjuk azokat a segítségeket, amelyekre szükségünk van a folyamatos munkához. Kapcsolatban állunk az FC Fulhammel is: ha nem is hivatalos, de már működő partnerségről beszélhetünk, hiszen csapataink találkoztak, találkozni is fognak egymással, edzőink jártak Londonban, illetve jövőre az angol edzők jönnek hozzánk bemutató edzést tartani, és szó volt arról is, hogy a mi edzőink részt vehetnek a Fulham belső továbbképzésén is. Szóval építgetjük ezt a kapcsolatot is.
Ezen kívül négy csapat: a Dunaszerdahely, a Büki TK, a Perkáta és a Mogyoród azok az egyesületek, akikkel rendszeresen játszunk edzőmérkőzéseket, szervezünk kupákat, illetve közös edzőtáborokat.

Milyen lehetőségek rejlenek ebben az egyesületben?

Egy szóval? Hatalmas.

Hatalmas lehetőségek rejlenek ebben az egyesületben, mert itt lehet dolgozni. Minden olyan terv, amely előbbre viszi a labdarúgást, az egyesületet, azt itt meg lehet csinálni. Rohamléptekben fejlődik az egyesület, rengeteg dolgot tanultunk az elmúlt évek sikereiből és kudarcaiból. És bár mi folyamatosan előre tekintünk, nagyon nem szeretnénk az egyszer már elkövetett hibákat újból elkövetni.

Van perspektíva: látható, hogy hová lehet eljutni, és hová lehet továbblépni. A versenysport mellett nagy hangsúlyt szeretnénk helyezni a kerületi tömegsportra is: és ebben partnerünk a kerületi önkormányzat is. Legjobbjaink számára a felcsúti partnerség biztosít továbblépési lehetőséget, és vannak egyéb terveink is.

Melyek azok az eredmények, amelyekre büszkén tekinthetsz vissza egyesületi vezetőként vagy edzőként?

Egyesületünknek a 2008-as indulás óta több szép sikere is volt. A 2002-es csapatunk egy kivétellel minden tornáját megnyerte. 2001-es csapatunk augusztus óta működik és két rangosabb tornán is megszerezték az aranyérmet – többek között az Újpest és a Ferencváros csapatai előtt, de az induláskor szerzett harmadik helyre is büszkék lehetnek. Nekik még sok idejük lesz erősödni és fejlődni. A többi korosztályról dióhéjban csak annyit, hogy mindegyik korosztálynak volt kiemelkedő eredménye, és sok ügyes játékos van az egyesületnél – az ő szorgalmunkon múlik, hogy milyen eredményeket fogunk elérni a következő években.

Milyen tervekkel rendelkezik az FC Budapest a jövőt illetően?

A tervek nagyok, de hogy mi valósul meg bennük, az nemcsak rajtunk múlik. Két korosztály szeretnénk még elindítani, valamint a meglévő korosztályokat szeretnénk egy kicsit megerősíteni. Szeretnénk, ha a kerületben minél többen megismernének minket, és minél több helyre jutna el a hír, hogy hozzánk nyugodtan jöhet az, aki szeretne focizni. A partnereinkkel továbbra is szeretnénk ápolni a jó kapcsolatot, és továbbra is törekszünk arra, hogy szervezzünk közös programokat is. Három nagy tornát tervezünk 2010-ben, remélem, hogy minden rajtunk kívül álló körülmény is kedvezően alakul, és sikerül a megszokott magas színvonalon megszervezni ezeket a tornákat. Nagyon fontosnak tartom, hogy tovább épüljön az egyesület, és az eddigiekhez hasonlóan láthatóan előbbre tudjunk lépni.

Mit is lehetne mondani zárszóként: legyen így. Kívánjuk, hogy a tervek megvalósuljanak és köszönjük az interjút!

Én is köszönöm, és egyúttal szeretném megköszönni a segítséget azoknak, akik rengeteget segítettek az egyesületnek: a gyerekeknek, a szülőknek, a támogatóinknak és a kollégáimnak. Külön szeretnék köszönetet mondani Baksa Zsoltnak, Mihály Tamásnak és „kisfiamnak”, Szekeres Adriánnak (akinek ezúttal is kívánom, hogy mihamarabb visszatérhessen az utánpótlás válogatottba).

Mindenkinek boldog, szép, és jó eredményekben gazdag új évet kívánok!

evertekeles_czuk_henrikkel-2009-6