FC Budapest Sólymok – Évzáró 2010

Az év játékosai: Mihály Barna, Barna Levente és Skribek Alen

Egyesületünk idén is megtartotta szokásos év végi rendezvényét, amely ezúttal a XVI. kerületi Kis Tirol étteremben került megrendezésre. Az évzárón mind a négy korosztályunk részt vett. A jó hangulatú est Czuk Henrik elnök, szakmai vezető köszöntésével kezdődött majd Vejmola Tamás és Végh András edzők is köszöntötték a gyerekeket. Ezt követte a vacsora, majd a gyerekek Juhász László zenésszel közösen elénekeltek egy-két karácsonyi és más egyéb ismertebb dalokat.

Az est fénypontjaként vendégeink, Kovács Raymund a XVI.  kerület alpolgármestere és Szendrei József volt válogatott játékos adták át az év játékosa díjat játékosainknak. A három díjazott: az 1998-as korosztályban: Barna Levente; a 2001-es korosztályban: Skribek Alen; végezetül, de nem utolsó sorban a 2002-es korosztályban: Mihály Barna. Gratulálunk nekik!

Végül az estét egymás megajándékozásával zártuk.

Mini interjú Barna Leventével az U13-as csapat kapitányával:

– Mióta focizol a FC Budapest csapatában?

– 2008-tól, amikor az egyesületünk megalakult.

– Miért szeretsz itt focizni?

– Azért, mert úgy tudok edzésre menni, hogy mindenki szeretettel vár. Ez nagyon fontos egy csapatnál, hogy egymásért tudjunk küzdeni. Ez a csapat egy NAGY család.

– Miben fejlődtél a legtöbbet az elmúlt évben?

– Megtanultam azt, hogy minden a fejben dől el. Akarom-e a győzelmet, vagy nem. Nagyon sok múlik ezen, a tapasztaltak alapján.

– Legszebb eredményed, élményed az FC Budapest színeiben?

– 2010 utolsó előtti bajnoki mérkőzésünkön, a Gloriet elleni meccsen, amikor sérülten 3 gólt rúgtam és nyertünk 6-2-re.

– Milyen terveid vannak a labdarúgással későbbiekben?

– 14 éves koromban mindenképpen a Puskás Akadémia a cél. Utána pedig minimum az NB1, esetleg utána külföldre szeretnék kijutni.

Mini interjú Mihály Barnával az U9-es csapatunk játékosával.

– Mióta focizol a FC Budapest csapatában?

– 2008. őszétől kezdve a Csömöri úti sátorban már ott voltam az első edzéseken.

– Miért szeretsz itt focizni?

– A többi csapattársammal jól megértjük egymást, és mindig jó hangulat van az edzéseken. Nagyon jó közösség alakult ki az U9 és U10-es csapatoknál is, ahol nagyon szeretek játszani a többiekkel együtt. A sok közös csapatjáték és gyakorolás fontos a jó eredmények eléréséhez.

– Miben fejlődtél a legtöbbet az elmúlt évben?

– Az emelgetések nehezen alakultak ki, de még a jó helyezkedés, a cselezés és a pontos passzolásban is előreléptem.

– Legszebb eredményed,élményed az FC Budapest színeiben?

– A 2009-es júniusi soproni tornagyőzelem, amely az első nagy tornám volt, majd amikor Fóton 2010. nyarán és utána Gödöllőn is, amikor gólkirályi címet kaptam, akkor nagyon boldog voltam. A legemlékezetesebb mérkőzés 2010. tavaszán a Grund kupán volt, amikor a döntőben csak 3:2-re kaptunk ki az Újpest FC-től, és nagyon közel voltunk a tornagyőzelemhez, és izgalmas volt az egész mérkőzés végig.

– Milyen terveid vannak a labdarúgással későbbiekben?

– Szeretnék sokáig focizni és ebben a nagyszerű egyesületi közösségben részt venni. Minél nagyobb mértékben a hasznos játékommal hozzájárulni az FC Budapest Sólymok színeiben további sok-sok siker és gazdag élmény elérésében.

– Pár sor ha valamit szeretne még hozzáfűzni!?
– 2008. óta, amióta ez az egyesületi közösség kezdett kialakulni mindig is nagyon fontos volt az emberi és baráti kapcsolatok kialakítása, amelyben az edzői szakmai irányítás nagyon sok szerepet vállalt. Az általuk mindig szeretettel végzett és tanított edzési módszereiknek köszönhetjük, hogy a tornákon az egyesületünk mindig úgy lép pályára, hogy a végső győzelemre esélyes csapatként játsszuk a meccseinket, ami nagyon fontos a számomra.

Mini interjú Skribek Alennel, az U10-es csapat csapatkapitányával:

– Mióta focizol a FC Budapest csapatában?

– 2009 júliusban jöttem át a Dalnoki focisuliból.

– Miért szeretsz itt focizni?

– Jó eredményeket érek el a csapattal, jól fejlődöm, jóban vagyok a csapattársaimmal.

– Miben fejlődtél a legtöbbet az elmúlt évben?

– Sokat fejlődtem a kapura rúgásban, cselezésben, összjátékban de még nagyon sokat kell fejlődnöm, hogy jó focista legyek.

– Legszebb eredményed,élményed az FC Budapest színeiben?

– Háromszoros torna legjobb játékosa lettem, valamint a 2010-es év legjobb játékosának választottak.

– Milyen terveid vannak a labdarúgással későbbiekben?

– A spanyol élvonalba szeretnék focizni. (C.Ronaldo)

Print Friendly, PDF & Email
Posted in 2010, Hírek, Interjúk.