Bemutatkozik csapatunk új edzője: Windt Ferenc

Windt Ferenc több mint tíz éve utánpótlás edzőként dolgozik. Fiai is fociznak, közülük Dávid, itt az FC Budapestnél. Háromgyerekes apukaként, jó pedagógiai érzékkel és persze ilyen szakmai múlttal valószínűleg nem lesz gondja az U15-ös csapatunk irányításával sem. Aki nem csak a pályán, de azon kívül is egyengetné a fiatalok útját.

Mióta vagy edző? Milyen csapatoknál voltál korábban?

Hat évig voltam a Sörgyárnál, ami azóta sajnos megszűnt. Utána kihagytam hét évet, ezt követően pedig hét évet voltam az Isaszegnél. Mindig is az utánpótlásban dolgoztam. A Sörgyárnál a serdülő csapat volt az enyém, az Isaszegnél U7, U9, U11, U13 és U14 illetve néha az U16-ban is helyettesítettem.

Miért utánpótlás, miért nem a felnőttek?

Miért nem a felnőttek? A gyereknevelés az első, a felnőtteket én már nem szeretem, az már nem arról szól, amiről a labdarúgás nevelése szól. Egyértelműen nem szeretnék felnőttekkel dolgozni.

Január óta az FC Budapestet segíted, mi indokolta a váltást?

Egy szakmai nézeteltérés volt Isaszegen, ami a szakmán túl emberi, erkölcsi és anyagi összekülönbözéseket is eredményezett, amivel nem tudtam egyetérteni.

Mi volt szimpatikus az FC Budapestnél?

Az, hogy egy ember irányít, magánkézben van, nem pedig önkormányzati. Tiszta irányítás, tiszta feladatok. Ez pedig motivál.

Hogyan jellemeznéd magad mint edzőt?

Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó pedagógus vagyok. Éppen ezért nagyon jó hatással vagyok rájuk a magánéletben is, nem csak a pályán. Foglalkozom a tanulmányaikkal, akár képzem is őket a végzettségem miatt.

Legidősebb korosztályt fogod irányítani. Szerinted ebben a korban mire kell a legnagyobb hangsúlyt fektetni?

Meg kell ismernem ezt az 5-6 embert, akit nem ismerek még. Az U15-ös csapatot zömmel az én volt isaszegi játékosaim fogják alkotni. A kamaszodásra kell majd nagyon odafigyelni és még iskolaváltás előtt is állnak. A tanulmányi leterhelés és az új iskolába való beilleszkedés miatt nagy a lemorzsolódás ebben a korosztályban. Erre kell majd nagyon figyelni, hogy meg tudjuk akadályozni és itt tartsuk őket.

Milyen lesz a közös munka Henrikkel?

Henriket kb 6 éve ismertem meg, nagyon sokszor játszottunk egymás ellen felkészülési mérkőzéseket. Azt kell mondjam felemás sikerekkel, hol ők győzedelmeskedtek, hol mi. Sokat tanultam tőle, akár csapatszervezéséből is. Más egy magán csapat szervezettsége. Én azt hiszem, hogy az ő szakmai elvárasai akár taktikában, akár felállásban elfogadhatóak számomra és tudok ebben segíteni. Azt hiszem jól tudunk együtt dolgozni.