Négy nap Olaszországban

A Diákolimpia és a CIB Bank közös szervezésében olasz trénerek tartottak edzéseket Magyarországon, ahol 132 különböző korú gyerek vehetett részt. A tábor utolsó napján kiválasztottak három tehetséges fiatalt, akik Olaszországban is kipróbálhatták magukat, egyikük pedig, játékosunk Molnár Gergő lett. Gege elmesélte, hogyan teltek a napjai Olaszországban.

Az első nap utazással telt, miután megérkeztünk az olasz labdarúgó-szövetség edző központjába átvettük a szobánkat és vacsoráztunk.

A második napot a helyi sportmúzeumban kezdtük, ahol érdekes dolgokat tudhattunk meg az olasz labdarúgás történelméről. A nap második felében egy egyórás edzés, valamint egy 2×35 perces mérkőzés várt ránk.

Harmadik nap Firenzében volt városnézés, majd elmentünk Pistoiaba, ahol egy helyi csapattal találkoztunk. Az edzést itt is egy 2×35 perces mérkőzés követte. Ezt követően visszautaztunk Rómába, ahol egy akadémiával játszottunk edzőmeccset. Természetesen a főváros nevezetességeit is megnéztük.

A negyedik nap délutánján kilátogattunk a Lazio-Sassuolo meccsre, ami nagyon izgalmas volt és 2-2 lett a vége. A tapasztalatom, hogy kint nagyon sok időt töltenek a technikai dolgokkal edzés közben, és a mentalitásuk teljesen más, mint egy magyar csapaté. Ha több gólos hátrányban vannak, akkor is ugyanolyan lelkesedéssel és akarattal hajtanak és nem ismernek eladott labdát!

Úgy érzem a technikai dolgokban sikerült fejlődni és olyan gyakorlatokat láttam, amiket itthon is simán tudok gyakorolni és ezekkel fejleszteni magam.

Print Friendly, PDF & Email
Posted in 2019, Fókusz, Hírek.